Hiányosságok az offense-ben:

Miről is értekeztem tavaly, mielőtt megnyílt a szabad ügynök piac?

A botrány gyenge támadó falról, valamint ennek kihatását a QB helyzetre.Voltak tavaly jó meglátásaim amik aztán bejöttek (Kwon Alexander és Kenny Bell draftolása, Bruce Carter igazolása, Gerod Hollimant végül megszereztük év végén waiverről, volt ami utólag megkérdőjelezhető mint pl. Glennon mint no1. QB. amit már sosem fogunk megtudni milyen lenne Tampában)

2015-ben a támadó részleg komoly fejlődésen ment keresztül!!!

A csapat yards/game tekintetében az 5. legjobb lett a ligában (375.9 yds/game), az sajnos már más kérdés, hogy ezt nem tudtuk annyi pontra váltani, amennyivel több meccset nyerhettünk volna. Nálunk volt a liga második legjobb futója (Doug Martin) a csapat pedig összességében a liga 5. legjobb futó csapata volt (135.1 yds / game).

Dirk Koetter személye és munkája, Winston irányítói képességei, a fal erőn felüli munkája nagyot dobott ezen a soron. Innen nézve nem is nagyon kellene mit erősíteni. Persze fejlődni mindig van hova, nézzük is milyen hiányposztok lesznek idén.

Hiányposztok: LG, RB, slotWR, FB, RT

Left Guard:

Kollégámmal és egyben itteni hűséges olvasómmal tanakodtunk 1-2 hete, hogy Guard poszton mindenképpen kell az erősítés Tampában. Ezzel én is abszolút egyet tudok érteni, csak az a kérdés, hogy miként erősítünk. :) Nálam a kulcskérdés az, hogy mi lesz Logan Mankins sorsa. Február végén ezt a kérdést már körbe jártam egy FA tracker posztban.

Alex Boone guard / San Francisco 49’ers / Ohio State – ha Mankins visszavonul

Az idei piacon nem Boone, hanem Kelechi Osemele a Ravens volt? guardja. Ám ő sanszosan bankot szeretne robbantani idén, nálunk pedig nagyobb problémák vannak a védelemben, így nem egy guardot akarok túlfizetni. Boone erős, rafkós, "nasty" srác, aki kellően tudja pótolni az öreget, 28 éves, így hosszú távra is leköthetjük. Nem annyira nagy sztár, hogy drasztikusan túl kellene fizetni. 

Mennyibe kerülne:

4 éves szerződést köthetünk vele, évente max 4 millió dolláros áron. Összesen kb 16 millió dollár

Opció2 / Mankins marad: a draft hátsó köreiből kellene hozni egy ifjoncot, a v2.0 mockban Glasgow érkezését prognosztizáltam. Természetesen Glasgowt hosszú távú tervekkel ledraftolhatjuk így is úgy is, mert center és guard poszton is bevethető, Boone mögött cserének is jó lehet.

5th Round pick #148 Graham Glasgow C/G Michigan

Mennyibe kerülne:

Kb 500.000 dollár lenne 2016-ban (pontos cap számokat még nem találtam a 3. körön túl).

Running back:

Jelen helyzetben nagyjából úgy látom, hogy Doug Martin 100%, hogy nem fog nálunk maradni. Érdekes karrier az övé. A rookie szezonban rögtön berobbant, futott 1454 yardot, 11 TD-t, volt további 472 elkapott yardja is. Aztán két év sérülésekkel és szar fal mögötti szenvedéssel telt. A két év alatt összesen 950 yard és 3 TD jött össze a földön, a levegőben se sokkal több. A tavalyi holt szezonban ennek örömére Lovie&Co. nem adták meg Dougnak az opciós 5. évét a szerződésében, sőt a holtszezon is azzal telt, hogy röpködtek a pletykák, hogy kit igazoljanak a helyére (volt ott merész Matt Forte trade opció is).

Az opciós 5. év hiánya most ugye eléggé fájó, hiszen nem lenne miről beszélnünk. Kérdés az, hogy ez mennyire motiválta hősünket abban, hogy kemény holtszezon meló után, megszabadulva pár kilótól, még izmosabban, még durvábban térjen vissza. Régi önmagát idézve egy nem túl elit fal mögött a liga második legjobb futójaként végzett. 1402 futott és 271 elkapott yard. 6+1 TD. 

Eleinte nagyon bizakodó volt mindenki a hosszabbításával kapcsolatban. Szeret Tampában élni, itt vett házat, számít rá a csapat is stb stb. Jelenleg nem tudni, hogy mennyit kér és mennyit ajánlott a csapat. Én egy 8 millió / év áron teljesen reálisnak érezném a hosszabbítást. Persze lehet, hogy elszaladt vele a ló vagy az érdekeit képviselő menedzsmenttel és 10 millió környékét szeretné megkapni, ami szerintem a fenti számok függvényében túlzás. A garantált pénzeken túl bele lehet építeni teljesítményhez kötött opciókat is, így simán bankot tudna robbantani, ha mondjuk megint eléri az 1400 yardot. Érdekesség, hogy Forte 26 évesen 7,6 milliós átlagszerződést írt alá. Szóval nagyon várom, hogy kiderüljön, hogy mennyit akart és máshol mennyit kap. Ha 8 milliós összeget, akkor mindenki bekaphatja... :)

Szóval, összeírtam 3 bekezdést és még mindig nem tudni ki pótolhatja... :)

Matt Forte bár az egyik kedvenc és simán rá szavaznék de vélhetően még nagy pénzt akar keresni. Ronnie Hillman érdekes opció lehet, de én Chris Ivory-re tenném le a voksom. Hasonló felépítésű mint Martin. 6'0 és 222 font. 27 éves ő is, akárcsak Martin de ő már túl van hat szezonon (3 Saints és 3 Jets). Ismeri az NFC Southot és nem kerülne sokba. Éves szinten 4 milliónál nem kerülne többe. Három éves szerződéssel ez 12 millió.

Wide Receiver:

Travis Benjamin WR / Cleveland Browns / Miami

Idézem önmagam az FA track bejegyzésről. :)

Koetter tovább tudná keverni a kártyákat, nem csak slot WR-nek lenne jó, hanem simán ki lehet tenni a szélre és valamelyik ikertornyot behozni slotba vagy Kenny Bell társaságában két speedy srác nyújtaná a pályát miközben Evans és Jackson magasságban verhetetlen. Ha Benjamin jön, akkor nem kell elkapót draftolnunk. 

Ez a célpont gárda azért nem lenne rossz Jameisnek:

Evans - VJax - Benjamin - Kenny Bell - Seferian-Jenkins - Louis Murphy

Érdekesség: Floridai születésű srác, a Miami U-ra járt, így nem ismeretlen számára ez a vidék :)

Mennyibe kerülne:

4 éves szerződést köthetünk vele, évente 4,5 millió dolláros áron. Összesen kb 18 millió dollár lenne.

Fullback:

Elég perverz lesz az idei draft fullback téren... hogy miért is? Két NFL sztár öccse is fullaback pozícióban lesz draftolható az idén... Glenn Gronkowski és Derek Watt. Szóval média figyelem van itt is és ott is. Melyik a jobb?

Egyértelműen a kis Gronk felé hajlik a mérleg nyelve. A fullback pozíció a mai NFL-ben nincs túl nagy reflektorfényben. Ritkán kapnak labdát még 1-2 yardos szituációkban is, inkább csak blokkolni kell. Szívem szerint még draft picket sem szánnék a poszt erősítésére. Lehet, hogy Glenn a neve miatt becsúszik a 6. vagy 7. körre. Ha így van akkor 400-500 ezer dollárból megúszható a poszt.

Right tackle:

Sok szakértő mániája a tackle igazolás, de én egy évig még nem piszkálnám eme témakört. Nem csak bal, hanem jobb oldali viszonylatban sem. 

Tavaly második körben draftoltunk egy "franchise" (?) left tackle-t Donovan Smith személyében, így Demar Dotson visszakerült a jobb oldara ahol alapvetően jól muzsikált régebben és a liga egyik legjobb RT-je volt. Ott van még Gosder Cherilus aki idén 4,5 milliót fog keresni és Dotson sérülése alatt ő volt a kezdő RT. 

Én ennek a bandának adnék még egy évet. Nézzük meg, hogy Donovan Smith tényleg az akinek Jameis vak oldalát kell védenie. Ha nem, akkor jövőre mehet a jobb oldalra és akkor jövő ilyenkor arról fogok értekezni, hogy első körben kell egy elit left tackle. Dotson és Cherilus szerződése 2016-ban úgy is lejár, szóval ott lehet majd min töprengeni :)

Ennyi meg egy bambi. 

Russel Shepard szerződése fog lejárni még idén, így vele célszerű lenne hosszabbítani, a jelenlegi 600.000 dollár körüli összeg maradhat neki. 

Ez annyi mint 14 millió dollár a jövő évi sapka ellenében.

Come on Offense!! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://donjohnson.blog.hu/api/trackback/id/tr818449182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sammydavis 2016.03.07. 18:04:10

Mai hír, hogy Mankins off, így 6 misi felszabadult. Ha a jelenlegi helyzetet nézem, meg a lehetőségeket, én azt mondanám, hogy abból a 6-ból kapjon meg akár ötöt is Boone! :)
Osemele mellesleg azért sem annyira reális, mert időközben kitalálta (meg sok szagértő is), hogy nem guard, hanem tackle posztos fizut akar, miután a szezon második felében LT volt Oher kiesése miatt. Vagymi. Szóval ő mindenképpen túl drága lesz sok csapatnak, nem csak a Bucsnak. De főleg a Ravensnek. :))
süti beállítások módosítása